Léna VI.

Felnőtt szoba

LÉNA 
VI.

Léna kíváncsian lépett be Miroslav otthonába. Az első benyomása és érzése csak egy szó volt. Természetes. Semmi giccs, semmi feleslegesség, semmi fényűzés. Minden bútor natúr fából készült és nem több, mint ami papi lakjában van. Csak nagyobb tér és egy kandalló.

Tekintete végigsiklott a falakon, majd a padlón, mintha valamit nem találna.

-Keres valamit? - kérdezte az erdész.

-Hol vannak az agancsok? A vaddisznóbőr?

-Miért kellenének? Magának hiányoznak?

-Valahogy hozzá tartozik az erdészhez a vadászat és a trófeák -válaszolta kissé tétován.

-Én nem vadászok.

-Pedig ott a puskája az ajtó mögött – mondta, azzal a „na most lelepleztelek” hangsúllyal.

-Mivel foglalkozik Léna? Mi a munkája?

-Biztosítási üzletkötő vagyok – felelte meghökkenve a hirtelen téma váltáson.

-Hány olyan ügyfele van, akik nem akartak üzletet kötni önnel, de erőszakosan rábeszélte őket, csak hogy több pénzt keressen?

-Ezt kikérem magamnak! - háborodott fel Léna.

-Pedig vannak rá módszerei. Igaz?

-Én nem csinálok ilyet! Ez nem fér össze a lelkiismeretemmel, a természetemmel! - és ahogy kimondta, azonnal megértette a párhuzamot. Lesütötte szemét.

-Látja, megértette! A puskára szükségem van, mert néha kegyesebb hozzásegíteni a sebesült vadat a halálhoz, mint hagyni szenvedni azzal a tudattal, hogy nem élheti túl. Meg itt a magasabb hegyekben medvék is előfordulnak. Ilyenkor a levegőbe adott lövéssel időt nyerhetek ha szorongatott a helyzetem, bár ez eddig csak egyszer fordult elő. No és sajnos gyakoriak az orvvadászok, akiket megfélemlíteni szoktam a puskával. De a fegyveres vadászatot nem tartom egyenrangú küzdelemnek.

-Jöjjön, üljön le és harapjunk valamit, mert én már megéheztem. Reggel óta nem ettünk semmit. Magára is ráfér egy pár falat.

-De azt mondta, mutat valamit.

-Fogok is, de olyan hangosan korog a gyomra, hogy eltereli mindenről a gondolataimat. - mosolygott Miroslav.

Léna fülig elpirult. Tényleg nagyon éhes, csak annyira kíváncsivá tette az erdész, hogy mindenről elfeledkezett.

Kipakolták a hátizsákokból a szendvicseket. A lány régen evett ilyen jóízűen. Egy szót sem szólt, míg az utolsó falatot le nem nyelte. Az erdész leseperte tenyerével a morzsákat az asztalról és kidobta az ablakon.

-Ezzel még sokan jól lakhatnak!

Lénát elöntötte a szeretet a férfi iránt. Mennyi figyelmesség, együttérzés sugárzik ebből az emberből.

Miroslav egy borítékot tett az asztalra a lány elé.

-A dédapjáról fogok beszélni. Elég erősnek érzi magát, hogy meghallgassa?

-Igen! Mindent tudni szeretnék róla.

-Nagyon jó barátságban voltunk. Mikor eltávozott a nagyapám, ő vett pártfogásába és ő tanított, hogy igazán jó erdész lehessek. Sokszor mesélt Jelenkáról azon a télen. Nagyon szerette magát!

Léna szeme könnybe lábadt.

-Kérem folytassa!

-Mielőtt meghalt, eljött hozzám. Tudta, hogy mennie kell. Sosem kerített nagy feneket a dolgoknak. Akkor is csak odaadta ezt a levelet és megkért, ha ön érdeklődne felőle, ezt adjam át és legyek mindenben az ön segítségére. Másnap délután meglátogattam, de már halott volt. Szépen elaludt.

Annyira egyszerűen és természetesen mondta el mindezt, hogy a lány szívét elfogadás járta át.

Felvette a levelet és kibontotta. Még sosem látta papi írását. Kicsit meg is lepték a szépen ívelt dőlt betűk. Hangosan olvasni kezdte.

Drága Jelenkám!

Örülök, hogy olvasod soraimat, mert ez azt jelenti, hogy valamit elültettem benned a természet szeretetéből és az kihajtott és visszahozott az otthonodba!

Én már megtettem a kötelességemet, mennem kell! Lehet, hogy becsapva fogod érezni magad és dühös leszel rám, mert úgy érzed, elhagytalak! Sosem hagylak el! Mindig az emlékeidben és a szívedben maradok!

Léna hangja remegni kezdett és olyan fájdalmasan tört rá a hiány, hogy odanyújtotta a levelet Miroslavnak.

-Nem tudom tovább olvasni, megtenné, hogy folytatja? - suttogta könnyeivel küszködve.

-Természetesen!

Te állsz hozzám a legközelebb, ezért úgy végrendelkezem, hogy az erdei házamat rád hagyom. Használd szíved szerint! És hogy legyen hozzá segítséged is Miroslav gondjaira bízlak. Figyelj rá, bízz benne és tanulj tőle. Ő nagyon értékes ember! Mindent tud a természetről és rengeteget az emberekről is. Kívánom, hogy találd meg itt a békédet!

Szeretettel ölel papi!

Léna csak nézett Miroslavra. Szemében egyszerre tükröződött meghatottság, bizonytalanság, és szeretet. Az erdész olvasott benne.

-Ráér holnap is átgondolni! Biztosan elfáradt. Felajánlom az egyik ágyat. Reggel visszamegyünk és mindent megbeszélünk! … szomszéd – tette hozzá kedves huncutsággal a szemében.