Gomboszi - második fejezet

MÁSODIK FEJEZET

melyben a boszik tanácskoznak és kiderül ki is az a Haragomba

Az Öreg tölgy gyökerei között, a boszi palotában öten ültek tanácstalanul. A mindig vidám, ám most gondterhelt Királynő, a bölcselkedő, pocakos Platánusz, a boszik tanítója, a kicsit félős, duci, udvari szakácsnő, Szuláka, a magas, fekete hajú orvos, Nadraguly, és Pille, a pillangón született, mindenkit elfogadó bosziművész.

-Mit javasoltok? - kérdezte csendben a Királynő.

-Azonnal hagyja el a boszi földet! - javasolta Platánusz ellenkezést nem tűrő hangon.

-Mi lesz, ha mérget kever az ételünkbe? - sopánkodott Szuláka.

-Sok hasznát vehetnénk a gyógyításban, maradjon! - tanácsolta Nadraguly.

-Még bármi lehet belőle. Lehet jó célokra fogja fordítani a képességeit. - győzködte a többieket Pille.

-Semmiképp sem maradhat! Emlékezzetek csak vissza, mi történt 77 évvel ezelőtt! - háborgott Platánusz.

A Királynő pont ezt nem akarta. Emlékezni. De kénytelen volt, hiszen mindenki tudta, milyen csapás érte őket abban az ominózus évben. Ugyan ilyen lelkesedéssel várták az új boszit. Akkor még senki nem tudhatta, mit jelent gyilkos galócán születni, hisz az volt az első eset, de világra jött egy boszi, és már az első nézése haragot  tükrözött. Nem véletlenül kapta nevét: HARAGOMBA.

Senkit nem tűrt meg maga körül. Már kicsiként mindenkibe belekötött és valami gonosz varázslatot küldött az őt megszólítóra. Sok dolga volt akkor Nadragulynak, főként, mikor Haragomba egyre okosabb és okosabb lett. Mikor már a boszik társadalmát a teljes rettegés uralta, döntött a tanács és száműzték Haragombát a hét hegyen túli Zord Fenyvesbe, aki akkor megfogadta, hogy visszatér és megbosszulja döntésüket.

-Igazatok van Nadraguly és Pille. Tényleg lehetnek olyan képességei, amiket hasznunkra fordíthat. És olyan bájosan mosolygott, mikor kinyitotta a szemét. - itt kicsit eltűnődött és bizony el is érzékenyült a Királynő. Aztán arcára sötét árny kúszott és az emlékek félelmet loptak hangjába.

-De azt is tudom, milyen veszély fenyegetheti népemet, és nekem, mint uralkodónak, ezt is szem előtt kell tartanom és így egyet kell értenem Platánusszal és Szulákával is.

-Mivel ketten menesztenétek és ketten engednétek, hogy maradjon, nekem kell a végső szót kimondanom.

A lelkem azt diktálja, adjunk neki esélyt. Az eszem és a boszi társadalom iránti feltétel nélküli elkötelezettségem viszont nem engedhet meg még egy hasonló szörnyűséget. Tehát a választásom:

-Mennie kell!

És magában csendben hozzátette:

-Csak meg ne bánjam!