Örök körforgás

Gyermekeknek, felnőtteknek

ÖRÖK KÖRFORGÁS

Furcsa bizsergést érzett. Itt az idő!

-Itt az idő! - dobogta a föld.

-Itt az idő! - susogta a szellő.

-Itt az idő! - lüktette minden porcikája.

Kinyitotta szemét, felébredt. Beborította a sötétség, de nem ijedt meg. Érezte a bizonyosságot, hogy ez így természetes. Ez az örök körforgás rendje. Hisz már többször átélte.

Nyújtózkodott, hogy a keringés átjárja minden porcikáját. Maga köré kanyarította zöld kabátját és összeszedte minden erejét. Lélegzete nyugodt volt.

Emlékek öntötték el. Az erdő szeretete, a nap melengető sugarai, langyos cirógatása, az olvadozó hó életet adó nedvessége. Az első rovarok csiklandozó lábai, a tavasz illata, testvérei, barátai.

A lelkét melengető örökségek felpezsdítették. Nem kellett erőlködnie, megtörténtek a dolgok. Ő csak átélte, ajándékként kapta.

A fejének ütköző keménység kiragadta emlékezéséből. Érezte az ellenállást, mégsem fájt neki, inkább cinkos mosolygást csalt lelkébe.

-Na ki az erősebb? - kuncogta magában, és megállíthatatlanul tört előre.

És közben elindult benne az átalakulás, hogy önállóvá tudjon válni. Szüksége volt rá. Hogy bírja a rá váró viszontagságokat.

A süvítő fagyokat tartogató szelet, a zsigerekig hatoló hideget. Az eső, hó, testén csapódó, dermesztő cseppjeit. A dobogó paták földet remegtető lépteit.

Mire idáig jutott, érzékelte a változást.

Fény derengett.

Körülnézett és elmondhatatlan szeretet árasztotta el, melynek melege felolvasztotta a földet borító havat is.

És a felszínen megjelent, végtelenbe sugározva a tavaszt, az első hóvirág.