A léleklátó - Első rész

FELNŐTT SZOBA

A LÉLEKLÁTÓ

ELSŐ RÉSZ

A lány a dombtetőn féltérdre ereszkedve figyelte az alatta elterülő, végtelenbe nyúló érett búzamezőt. Szerencséjére szélcsend volt, így gyorsan kiszúrhatta az apró moccanatokat a gabonatáblában.

Vajon miért futott el előle a görcsin? Tudhatja, hogy az ő agyába és lelkébe nem láthat bele a lány. Ezt a pajzsot kapta rút testéért cserébe.

-Pedig csak a tüskéjét akartam megérinteni - elmélkedett a szerfelett feltűnő leányzó.

Az a monda járja, hogy aki megérinti a görcsin hátán meredező tűhegyes fegyvert, és az nem ejt rajta sebet, megtudhatja, mire rendelte a sors.

-Épp ideje lenne végére járni -gondolta. Elege van már a mihaszna kis küldetésekből.

Apró rezzenet rázta fel elmélkedéséből. Szeme azonnal érzékelte a kalász billenését, füle pedig a surrogó neszezést. Hangtalanul inalt a mozgás irányába, maga mögött hagyva a helyet és tünedezését.

A görcsin nem vette észre, az ellenkező irányba kémlelt.

-Most megvagy!- örült előre gondolatban a lány.

Ebben a pillanatban meginogtak lábai és a búzamező másodpercek alatt nyelte el őket. Agyába tompa zsibbadás furakodott be. Valahol a távolból hallotta saját döbbenetét.

-Mi a fene ez?

Aztán talajt fogott és tisztult tudata is. Körülnézett. Zsigerei óvatosságra intették. Megtapogatta hátára csatolt, arany kígyófejes kardjának markolatát és csizmájába tűzött tőrét. Tenyerén érezte a hideg fémet. Ez megnyugtatta. Elindult felfedezni a félhomályba borult barlangot. Bőr lábbelijének vékony talpán keresztül érezte a sima, hűvös kőzetet. Neki nem volt szüksége lámpásra. Szeme zöldes fényben derengett, megvilágítva az előtte magasodó gyökérzetet.

Nem volt ideje tovább nézelődni. Egy hang szólalt meg mögötte:

-Üdvözöllek birodalmamban Szemfüles!

A lány lehangoltan vette tudomásul becenevének említését. Mindig így szólították, ha valakinek információra volt szüksége, amit csak az ő érzékszerveivel tudott megszerezni. Egy újabb csip-csup feladat. Néha már bánta, hogy apjától éles, sötétben látó, lelket értő, tiszta zöld szemét, anyjától pedig a gondolatot- és moccanatot halló fülét örökölte.

Lassan fordult a mély, női szíveket megbabonázó hang felé. Alaposan szemügyre vette tulajdonosát. A férfi nem volt túl magas, de minden porcikáján tiszta izom nyomakodott a ruha alatt. Fekete, rövid, dús haj, tengerkék szemek, középen összefutó szemöldökök, szép íves száj alkotott összhangot az arcon. Elidőzött a szemekben. Őszinte, de fájdalmas tekintetet sugároztak és éppen őt tapogatták le érdeklődve. Nézték karcsú izmos testét, rövidre nyírt, gesztenyebarna selymes haját. A még mindig pislákoló zöld szempárját, vékony szemöldökeit, finom száját. És persze nem túl megszokott bőr ruházatát, mely pontosan követte domborulatait.

-Van nevem!-szólalt meg kissé keményen a lány.

-Igen, tudom Ardina -jött a kimért válasz.

-És benned kit tisztelhetek elrablóm? -mert világossá vált számára, hogy a görcsin a férfihez tartozik. Ott dörgölőzött a lábánál és félve kukucskált ki mögüle a lányra.

-Zagrat a nevem.

Szemfüles meghökkent a név hallatán. Mindenféle mendemonda keringett Zagratról, a föld alatt élő titokzatos, megközelíthetetlen emberről. Néha feljött a felszínre, ha valamit be akart szerezni, de mindig alaposan eltakarta magát. Volt, aki szörnynek vélte, volt aki betegnek, fogyatékosnak.

-Úgy látom a mendemondáknak nem sok alapja van -szólt Ardina félhangosan. A férfi gúnyos mosolyra húzta száját és ezzel el is mondott erről a témáról mindent.

-A segítségedet szeretném kérni -mondta Zagrat határozottan és Ardina szemébe nézett.

-Tudom! Máskülönben miért csaltál volna ide? Kit kell kihallgatnom? -kérdezte, de valami azt súgta, ez nem a megszokott küldetés lesz. Figyelhette volna a férfi gondolatait, de nem tette. Régebben mindig kifürkészte a megbízók agyát és lelkét, de annyi szennyet, mocskot, őrjítő tébolyt látott bennük, hogy felhagyott vele. Így védte meg magát a szörnyű látomásoktól, mit ezek okoztak.

-Nem kell messzire menned és a fegyvereidre sem lesz szükséged.

-Kár -gondolta a lány, mert ezekben a feladatokban ez az egy élvezet volt. Harcolhatott! Bevethette teste ügyességét, harci tudását és agya éleselméjűségét, míg elérte célját és megszerezte, amire szüksége volt munkaadójának.

-Szóval kinek halljam meg aljas gondolatait, lessem meg mocskos lelkét?

-Az enyémet -válaszolta higgadtan Zagrat.