Moha-völgyi mesék A különleges vendég

GYEREKSZOBA

MOHA-VÖLGYI MESÉK

A KÜLÖNLEGES VENDÉG

Messzi-messzi a zörgős Avar-tengeren túl, de még a Csupaszív orom előtt magasodik két hegy, Zengedelem és Zorgonda. Kettőjük találkozásánál bújik meg Moha-völgy. Üde zöld színű, hűvös leheletű, két végén sziklákkal védett terület. Lakói az aprócska, vidám mohamanók. Róluk szólnak ezek a mesék.

Hetek óta már egy csepp eső sem esett a tájra. A fák lombjai kókadoztak, a fű kiégve sárgállott a messziségben. Az állatok lassan, elgyötörten lépkedtek, puha orrukkal víz után szimatolva.
Csak egy hely volt még, ahol megmaradt a víz és nem tombolt a szárazság. Moha-völgy. A szorgos mohamanók ügyes üregeket, csobbanókat ástak a földbe, amik összegyűjtötték a régen hullott esővizet. Mohával betakargatták azokat, hogy megóvják a lehulló tűlevelektől, tölgy morzsaléktól. Így aztán nem szomjaztak és zöldellhetett a sok mohapárna.

Egy nap furcsa vendégük érkezett. A pillangó már alig tudta mozgatni elfáradt, különös szárnyait. Szinte a szellő sodorta őt egy moha kupacra, ahol pihegve pihent.

Itt talált rá két manó gyerkőc.
-Gyorsan, gyorsan! - kiabáltak, miközben futva közeledtek a többiekhez.
-Segítenünk kell neki, már alig lélegzik!
-Kinek? - kérdezték a mohamanók, de már szedték is lábacskáikat arra, amerre a lurkók vezették őket, hiszen természetes volt, hogy segítenek, bárki is az. Mikor meglátták a pillangót, körülvették. Ő sóhajtva csak ennyit suttogott:
-Vizet kérek!
A manók megfogták egymás kezét, óvatosan felemelték nehogy kárt tegyenek benne, és elindultak vele a legközelebbi csobbanóhoz. Ott aztán mohaszőnyegre fektették és miközben zöld sapkáikkal vizet merítettek és a pillangót itatták, biztató varázs verset mondogattak.

Hordd a vizet szaporán
Süvegedben kiskomám!
Azt kívánja a manó,
Éledjen a pillangó!

És láss csodát, a pillangó kinyitotta szemeit és a manókra mosolygott.
-Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet!
-Szívesen segítettünk! - válaszoltak a mohamanók.

Egy pöttöm manó csemete érdeklődve nézegette a pillangó semmi máshoz nem fogható szárnyait. A bal szárnya vörös színű volt, rajta egy nagy sárga pöttyel. A jobb szárnya pedig sárga színű volt és a petty volt vörös rajta.
-Miért más színű a két szárnyad?- kérdezte csicsergő manó hangján. Még sosem láttam ilyet.
-Így születtem. Ezekkel a pöttyökkel is látok, de nem úgy mint a szememmel. Azt látom velük, ami belül van. Ha rosszindulatot, gonoszságot érzek a vörös szárnyam jelez és a sárga pötty izzik fel. Ha kedvességet és szeretetet, a sárgát érzem és a vörös pötty sugárzik.

-Hogy hívnak?- kérdezte egy idősebb manó.
-Zizu a nevem és gyönyörű itt nálatok – válaszolta.
-Régóta keresek már egy olyan nyugodt, varázslatos helyet, ahol letelepedhetnék. Itt maradhatnék veletek?
A mohamanóknak nagyon tetszett Zizu, és mivel amúgy is jóindulatú, meleg szívű népség volt, hát boldogan befogadták.
A manó gyerekek énekelve táncolták körbe a pillangót.

Moha-völgyben új lakó
Zizu lett, a pillangó.
Bizsereg a sárga szárnya
Minden manó a barátja.

Ekkor még nem tudták, hogy ő lesz az, aki megmenti a mohamanókat egy gonosz, agyafúrt gaztevőtől. De ez már a következő Moha-völgyi mesém története.