Felnőtt
szoba
A
LÉLEKLÁTÓ
harmadik
rész
Az
éjszaka lágyan beborította a búzamezőt. A csend hangjai
töltötték be a természetet a föld felett, nem is sejtve hogy a
föld alatt két ember a legmegrázóbb feladatra készül.
Zagrat
szalmával bélelt fekhelyen aludt. Nehezen jött álom a szemére.
Tele volt kérdésekkel, félelemmel, bizonytalansággal. Úgy érezte
élete legfontosabb fordulópontjához ért. Ha belevág, nincs
visszaút. Ardina csodásan duruzsoló mesehangja mégis álomba
ringatta.
Szemfülesnek
nem kellett különösebb előkészület, hogy a férfi lelkéhez és
gondolataihoz hozzá férjen. Csinálta elégszer. De most ez nem
volt elég. Mintegy közvetítőként vissza is kellett áramoltatnia
belé , hogy emlékezhessen mindarra, amit álmodik.
Becsukta
szemét és mélyen magába szívta Zagrat energiáját, majd szemein
keresztül a férfi agyába továbbította. Addig lélegzett így,
míg meg nem érezte a tőle már független , folyamatos áramlást.
Neki már nem kellett a légzésre összpontosítania. Az áradó
energia önálló életre kelt. Nem volt Ardina és Zagrat csak a
kettőjüket felölelő egység. Kicsit elidőzött benne, élvezte
hogy lebeghet a mindenségben.
Várt.
Várt
az álomra.
Hűvös
lehelet áradt be valahonnan kintről. Az éjszaka megborzongatta a
lány bőrét. Tudta, eljött a pillanat, de nyugodt maradt.
Szívverése egyenletesen dobogtatta mellkasát.
Jóleső
melegséget érzett, mintha langyos vízben úszkálna. Tompán
hallotta a beszüremlő hangokat.
-Senki
nem tudhatja meg!- szűrte visszafojtott dühvel a mélyebb hang.
-Itt
kell élnie a föld alatt és te sem mondhatod el senkinek a
létezését! Ha mégis megteszed, megöllek téged ő pedig ebbe fog
belehalni. Nekem nem lesz nehéz elhitetni a néppel, hogy boszorkány
vagy.
-Sosem
mondom el, minden úgy lesz, ahogy akarod, csak ne bántsd őt! -
suttogta fájdalomtól elcsuklóan a finomabb hang.
És
ő csak azt érezte, hogy a haragos gyűlölet és a reszkető
fájdalom behatol testébe és egymásba folyva torkot szorongató
félelemmé válik. Ordított volna, de még képtelen volt rá.
Ezért minden erejét összeszedve rúgkapált anyja méhében,
tehetetlenül és kiszolgáltatva a kívülről jövő és szívébe
markoló érzeteknek.
Zagrat
sírva ébredt álmából. A könnycseppek végig futottak arcán
marva bőrét, lelkét.
-Miért?
-Ha
tudni akarod, folytatnunk kell!
A
férfi határozottan bólintott. Ardina Zagrat szeme fölé helyezte
tenyerét és a meleg, varázslatos érintéstől újra álomba
merült. Hátborzongatóba.
Valami
nyomorgatta össze, préselte ki a biztonságos, védelmező helyről.
Próbált védekezni, de ezzel az erővel nem bírt harcba szállni.
-Bent
kell maradnom! Nem akarom meglátni azt a rémisztő hangot. Védj
meg! - sugallta csöppnyi agya vajúdó anyjának.
De
az élet menetét nem tudták ketten sem megállítani és a csecsemő
kirobbant anyja méhéből. Testét kemény, göcsörtös, karmokban
végződő kezek ragadták meg. Az első, amit a derengő, sápadt
fényben meglátott, apja két fekete szeme volt.
(Ardina
megborzongott a látványtól. Felismerte a szemek tulajdonosát, de
elengedte a gondolatot és a lelkében megformálódó iszonyt,
hogy csak Zagratra tudjon figyelni. Majd az álom után lesz ideje
teret engedni önön érzéseinek is.)
A
gyermek a szempár mélyére tekintett, egészen belátott apja
lelkéig és ott meglátta a szeretet pislákoló fényét, de ez
csak egy pillanatig tartott. Az apa karmaival vágta el az életet
adó köldökzsinórt és szemeiben már a gyűlölet, harag és
igen, a félelem szikrái pattogtak, megégetve velük az újszülött
legbensőbb lényegét.
-Kérem!
- suttogta elgyötört anyja, karját nyújtva fia felé.
-Még
nem! - hallatszott a dermesztő hang.
-Előbb
örök fogságra ítélem, hogy tudtom nélkül ne kerülhessen ki a
föld alól!
Azzal
jobb mutatóujja éles körmével a kicsi hátába vájt, hogy
láthatóvá vált a csont, majd saját szemgolyóját érintette meg
és egy láthatatlan érzőszálat húzott ki belőle, melyet a
sebhez húzott és a gerinchez tapasztott elvághatatlanul.
A
pici testet már nem csak a születés gyötrelme és a seb okozta
fájdalom rántotta görcsbe, hanem az égető rabság is, mely
csigolyájától kígyózott agyáig. Teli torokból felsírt.
Fájdalmasan, elveszetten. Apja pedig dolgát végezve odaadta őt
anyjának és eltűnt a barlangból.
-Kisfiam,
Zagrat! Kérlek ne haragudj rám! - és zokogva magához szorította
a csöppséget, könnycseppeket hullatva gyermeke arcára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése