BARÁTSÁG
felnőtt
szoba
Szeretett
a csapattal lenni. Annyi örömöt, élményt kapott tőlük, mint
senki mástól. És ők már megszokták, és ami a legfontosabb
elfogadták és komolyan vették látomásait. Nem kell semmi extrára
gondolni, egyszerűen csak a jövőbe látott. Persze nem
évszázadokra, csak néhány percre, azokkal kapcsolatban, akik
közel álltak hozzá és valami rosszra számíthattak a nagyon
közeli jövőben. Fogalmazhatnánk úgy is, megérzései voltak, de
ez nem tükrözi a valóságot. Ő tényleg látta a szemeivel
lassított felvételként.
Mostanában
nem volt túl jó passzban. Állandóan fáradtnak és álmosnak
érezte magát. Lefogyott és feszülten élte napjait. A lelkét is
helyre kellett volna tennie, de még ahhoz is fáradt volt, hogy
önmagával foglalkozzon. Túl sok megrázó élményben volt része
az utóbbi időkben.
De
most itt van velük. Újra a hegyekbe készülnek, mint tegnap és
tegnapelőtt is. Köztük nem érzi a letargiát. Boldog velük és
mindent feled. Szerencsére a látomások sem zavarják napok óta.
Tehát minden rendben van.
A
kicsiny falu egyik házában kaptak szállást és már indulásra
készen állnak.
-
Várjatok! - töri meg suttogó hangja a vidám beszélgetést.
A
többiek tudják, mi történik vele. Elmesélte nekik, amikor már
bízott bennük eléggé. Elcsitulnak és türelmesen kivárják,
hogy végigpásztázza szemeivel őket.
Ilyenkor
kitárul a látómezeje. Perifériás látásában ott látja a
mostot az emberekkel, de akire néz, mintha egészen közel úszna a
látóterébe és a jövőben van, ott történik vele minden, igaz
nagyon lassan.
Először
nem akaródzott nekik sem elhinni, ezt a képességét, de miután
többször előre megmondta, mi fog zajlani a következő percekben
és általa sikerült elkerülni apró-cseprő és nagyobb
balszerencséket is, így egy rövid idő után komolyan vették,
amikor jelzett.
Tekintete
egyik társáról a másikra kúszott. Mindenkin megállapodott a
tekintete, de nem látott szerencsétlenséget egyikük jövőjében
sem. Ez a barátaiban is tudatosult. Végül önmagába nézett.
Szeme riadalmat sugárzott, de konokul hallgatott.
-
Ugye veled lesz gond? - kérdezte legjobb barátnője elé lépve és
a szemébe nézett. Ők annyira közel álltak egymáshoz, hogy
sokszor szavak nélkül is tudták egymás gondolatait.
-
Igen, de veletek akarok menni! Majd kitalálok valamit! - mondta nem
túl megnyugtató hangon.
-
Mi bízunk a képességedben. Sokszor bebizonyítottad már, hogy nem
szabad figyelmen kívül hagyni, amit látsz. Most neked kell bíznod
önmagadban. Kérlek!
Nem
merte elmondani, amit látott, annyira félelmetes volt. De belül
érezte, maradnia kell, ha élve akarja megúszni.
-
Rendben! - horgasztotta le fejét megadóan és átölelte
barátnőjét.
Sokáig
követte őket tekintetével. Még akkor is, amikor már a főtéren
jártak.
A
fegyvert tartó kéz lehanyatlott. Nem volt köztük, pedig neki ő
kell. Túl sokat láthat és látott. Az agy kattogott és nemhiába
volt a legjobbak közül való.
-
Na jó, mindjárt ide fogsz jönni! - suhant át a kaján vigyor az
ábrázaton – és a puska csövét ráirányította valaki másra.
Ujját ellentmondást nem tűrő határozottsággal a ravaszra
helyezte. Eldöntötte, bármi lesz is, lőni fog.
Már
fordult volna be a ház udvarára, mikor elfogta a szédülés.
Szorongató riadalommal pördült meg tengelye körül és
többiekre nézett. Most nem kellett mindegyikőjüket látnia. A
jövőtekintet célirányosan a barátnőjére tapadt, aki felé
megállíthatatlanul közeledett a golyó. Már mindent értett.
Döntenie kellett.
-
Ennek így kell lennie! - tudatosult benne.
Lélekszakadva
rohant utánuk.
-
Várjatok! - kiáltotta kifulladva. A csapat egy emberként fordult
meg. Ő pedig szinte berobbant közéjük és nagyot taszajtott a
lányon. Aztán szemét valahova a távolba szegezte és meglátta az
arcot. Tekintetével látta a jövőt, ahogy lassan közeledik a
lövedék.
A
falu csendjét éles dörrenés rázta meg. És a golyó
feltartóztathatatlanul száguldott a koponyája felé.
