Még egy kis ízelítő Gombosziból

Nemsokára elkészül Gomboszi című mesekönyvem. Gondoltam örülnétek még egy kis ízelítőnek. :)

HETEDIK FEJEZET

amelyben megmentik a Színköpő manót

Csak egyszer riadtak meg egy kicsit, mikor annyira leszűkült a járat, hogy félő volt, Nüni nem fér át rajta. Végül vettek mindketten egy hatalmas levegőt és a víz alatt, ahol kiszélesedett a meder, átúsztak a túloldalra.

Ott aztán szemük-szájuk elállt a látványtól. Hatalmas terembe értek. A mennyezetről csodás cseppkövek lógtak lefelé, alulról pedig felfelé növekedtek társaik és középen egybeolvadtak. Annyira sűrűn álltak egymás mellett az oszlopok, hogy úgy tűnt, sem boszi, sem bogár lánya itt át nem fér.

De a legfurcsább az a figura volt, aki mindezek közepén didergett. Ezer színű ruhája csupa szakadás. Hosszú szakállával takargatta fázós testét. Körötte a cseppkövek kissé fakón, de a szivárvány színeiben pompáztak.

-Hahó! - kiáltott felé Gomboszi. - Segíthetünk valamiben? - mert úgy tűnt neki, hogy a teremtmény nem jószántából gubbaszt ott.

A manó (mert hogy bizony egy manóval hozta őket össze a sors), kopott tekintettel nézett rájuk. Azt gondolta, csak képzelődik. Hiszen hosszú-hosszú évek óta nem jár itt senki. De aztán mégis válaszolt, mert az ismeretlenek bőszen integettek is feléje.

-Esetleg, ha ki tudnátok innen szabadítani, azért hálás lennék. 77 év alatt nagyon elgémberedtek itt a csontjaim!

Mindezt olyan egykedvűen mondta, hogy Nüninek nevethetnékje támadt, de illemtudó bogár lévén, nem tette.

Gomboszinak lázasan járt az agya. Végül hamiskás mosolyra húzta száját és társához fordult.

-Nüni, ezennel kinevezlek faltörőkosnak!

Mivel nem szerette volna, ha társa fejének baja esik, épp azon kezdett gondolkodni, mivel is védhetné meg, mikor kezében furcsa dudor kezdett nőni, míg végül egy erős, kemény bükkfataplót tartott tenyerében. Hozzákötözte Nüni kobakjához, hátára pattant és oda kiáltott a manónak.

-Húzódj amennyire tudsz hátra!

-Gyí! -kurjantott nagyot.

Nüni minden erejét összeszedte és amennyire csak tőle tellett, rohant a börtön felé. Ahogy a tapló, és alatta Nüni feje neki csapódott a cseppköveknek, megremegett a barlang és hangos dörrenés hallatszott.

-Hátra! - kiabált Gomboszi, mert meglátta, hogy az oszlopokon repedések futnak szerte és a következő pillanatban darabjaikra hullottak, kiszabadítva ezzel a manót a fogságból.

Várniuk kellett, míg elült a por, de akkor aztán boldogan összeölelkeztek.

A manónak újra élénken ragyogtak a színek a ruháján és elmesélte, hogy 77 évvel ezelőtt erre járt egy nagyon mérges alak, akit dühített a manó színes ruhája és vidámsága, ezért bezárta a cseppkövek közé.

-Haragomba - futott át Gomboszi fején, de nem szólt semmit.

-Mitől voltak olyan színesek körülötted a kövek? - kérdezte Nüni érdeklődve.

-Jaj! Hát be sem mutatkoztam! Színköpő manó vagyok. Bizony mérgemben köpködtem, ezért lett minden olyan színes. De gondolom, ti szeretnétek folytatni utatokat. Gyertek, kivezetlek a barlangból benneteket!

A barlang kijáratánál búcsúzóul Gomboszi kezébe csúsztatott valamit.

-Ez egy szivárvány varázspor. Bármit beszínezhetsz vele. Ki tudja, talán hasznát veszitek. Köszönöm, hogy kiszabadítottatok! Jó utat nektek! - és magához ölelte a két vándort. Szeméből a boldogság színes könnycseppjei potyogtak a földre.